Ismerős az érzés? Szinte mindenki átesik ezen, vagy hasonló „kívánós” időszakon. Valaki sósat enne folyton, valaki csípőset, terhesen például sok nő kovászos uborkát eszik mindenhez, és a savanyú dolgokat kívánja nagyon (bár annak inkább hormonális okai vannak szerintem). A leggyakoribb viszont az, amikor a csoki, az édességek után sóvárgunk veszettül. Amikor azt érezzük, hogy nem vagyunk éhesek, mégis majd meghalunk egy kis csoki (vagy bármilyen étel) után, akkor biztosra vehetjük, hogy lelki ok áll a háttérben. És azért nehéz a kísértésnek ellenállni, mert minden esetben komoly, mélyről jövő késztetés vezérel bennünket, mely olykor erősebb, mint a tudatos döntési képességünk. Tulajdonképpen az agyunk túlélési mechanizmusa kapcsol be ilyenkor, ezért érezzük, hogy „majd’ meghalok egy kis édességért”, és teljes bizonyossággal előrevetítjük, hogy amikor megesszük, egycsapásra minden megoldódik. Vigyázat, ez csapda! 🙂

Az evésről fontos tudni, hogy nem csak fizikai táplálékként fontos a testünk számára. Az ételeknek érzelmi, szimbolikus jelentésük is van. Amikor egy édesanya a gyermekét megeteti, nem csak a pocakja lesz tele tőle, hanem a lelke, az egész kis világa is kerekké válik így, hiszen közben érzi a törődést, az édesanyja biztonságot adó közelségét, gondoskodását is. Elképzelhető, hogy sokan felnőttként is ezt az érzést szeretnék újra átélni az evéssel…

Bizonyára sok olyat ismersz, aki idősebb korban, a felnőtt gyermekét is állandóan etetni akarja. Az ő számára is az étel a szeretetkifejezés, a törődés legfőbb (sokszor egyetlen) megnyilvánulási formája. A nagymamám például 90 éves, és amikor meglátogatjuk, nem tud másról beszélni, mint arról, hogy mi volt az ebéd, és hogy van egy kis ez, egy kis az, és már melegíti is, hogy üljünk le enni, pedig mondjuk, hogy nem is vagyunk éhesek. Mintha meg sem hallaná. 🙂 Férjem édesapja ugyanilyen. Nincs is ezzel baj, csak nekünk kell résen lenni.

Ahogy a nagymamám számára az etetés a törődés, úgy az éhség mindig a vágyódás, kapni akarás szimbóluma az éhező számára. Ha egy bizonyos íz után sóvárgunk jellemzően, akkor egészen biztos, hogy valaminek a kompenzálása áll a háttérben. Az evéssel akarunk pótolni valamit, melyre az élet más területén tudat alatt vágyunk.

Amikor sósra vágysz, akkor lehet mögötte félelem valamitől, ezért az önbizalmat, belső erőt kell erősítened.

Ha csípőset kívánsz (pl. borsos, chilis, mustáros, hagymás ételeket), az azért lehet, mert vagy unatkozol, vagy szomorú vagy valami miatt, és ezekkel az ízekkel akarod felrázni, élénkíteni az életedet. Új „ízekre”, ingerekre, kihívásokra vágysz tudat alatt.

Ennek ellentéte, amikor kímélő, könnyű ételeket kívánsz. Elképzelhető, hogy egy hajtósabb időszakon vagy túl, nagy volt a nyomás, és most egy kicsit szeretnél távol maradni az ingerektől, pörgéstől. Csendre, nyugalomra van szükséged.

A savanyú ételek azt jelzik, hogy valamit túlzottan felhalmoztál (irigység, mérgelődés, harag), és most érzed, hogy el kell engedned azokat, hogy rendezni tudd a dolgaidat.

A keserű íz utáni vágy ritkább, de előfordul. Nem azért, mert meg akarjuk keseríteni a saját életünket. 🙂 Ilyenkor egy kis tudatos önvizsgálat szükséges, az kell, hogy egy kicsit kritikusabbak legyünk önmagunkkal és a környezetünkkel is.

 

Ha édeset kívánsz (csokika, sütike, vagy nálam például a képen látható fánkocska, és a  mennyei csokiskekszek képében jelenik meg az ördög maga…), az pedig azért lehet, mert több babusgatásra, simogatásra vágysz, szeretetéhes vagy. Ilyenkor tudat alatt úgy érzed, nem kapsz elég elismerést, pozitív visszajelzést, nem szeretnek eléggé. Ilyenkor, miután számba vetted, hogy ki nem szeret igazán, mielőtt számonkérnéd, állj meg egy pillanatra. Nézz mélyen magadba, és vizsgáld meg, milyen szinten van a saját önbecsülésed, önszereteted, mennyire értékeled önmagadat. Mikor dicsérted meg magad utoljára valamiért? Ezen érdemes elgondolkodni minden olyan helyzetben, amikor hívogat a nasis szekrény. Másrészt pedig érdemes megszüntetni a csokikat rejtő fiókot, dugihelyeket, hogy amikor ránktör az érzés, ne legyen mihez nyúlni. Egész egyszerűen, ha ilyen helyzetben vagy, ne tedd ki magad a kísértésnek. (Mi pl. a húsvéti csokik 70%-át elajándékoztuk rászoruló gyerekeknek.)

A lelki okokat felismerve pedig már ki tudunk alakítani olyan szokásokat, melyekkel pótolni tudjuk ezeket a hiányérzeteket, de egészséges formában. Például szedjük össze, hogy mi miből érezzük magunkat szeretve. Beszéljünk erről a szeretteinkkel, tudassuk velük, hogy ebben ők is segíthetnek nekünk. Gyűjtsük össze, melyek azok a tulajdonságaink, melyeket szeretni tudunk magunkban? Melyek azok a mondatok, melyekkel elismerjük, megerősítjük, megdicsérhetjük magunkat? Írjunk össze egy párat nyugodtan, és mondogassuk magunknak nap, mint nap. Számos jó meditáció is elérhető az interneten ehhez, mi ezeket szoktuk elővenni szükség esetén: Balogh Béla –  A tudatalatti tízparancsolata, vagy  101 pozitív állítás Dr. Domján Lászlótól.

Jó munkát kívánok hozzá szeretettel!

 

(Forrás: http://www.azirastukreben.hu/mire-ehes-a-lelek)

Share This